Bár Bertalan főtörzszászlós még csak néhány éve volt rendőr, 1993-ban már számos kutyavezető és -kiképző tanfolyamot tudhatott a háta mögött. Ekkor érkezett a visszautasíthatatlan ajánlat.

– Le kell szögeznem, hogy nekem eszem ágában nem volt jelentkezni a terrorelhárítókhoz. Viszont Dunakeszin többször találkoztunk a Rendőrség Különleges Szolgálatának kutyavezetőivel is. A beszélgetések és a látottak alapján az a kép alakult ki bennük, hogy beleillenék ebbe a különleges csapatba, így 1993 nyarán meghívtak az alakulathoz, ami annyira megtisztelő és ritka esemény volt, hogy nem lehetett nemet mondani. Így kerültem szeptember 1-jei hatállyal a Rendőrség Különleges Szolgálatához. Azonnal a kutyás csoportban kezdhettem – ismertette terrorelhárító szolgálatának kezdetét.

Azt is elmondta, szerinte milyen tulajdonságok tesznek valakit alkalmassá terrorelhárító kutyavezetőnek.

– Alapvetően két nagyon fontos területen kell jól teljesíteni. Egyrészt a különleges szolgálati műveletek területén, amihez nagyon fontosnak tartom az általános pszichikai és fizikai alkalmasságon túl, hogy valaki tudjon csapatban gondolkodni. Másrészt kutyás vonalon fontos, hogy legyen rengeteg türelme, nagyon szeresse az állatokat, akarja csinálni ezt a szakmát és vállalni is tudja az ezzel járó terheket, mert azok mindig lesznek – szögezte le Bertalan László.

Rá is újabb tanfolyamok vártak. El kellett végeznie a féléves terrorelhárító alapkiképzést és az újabb, speciális kutyavezető-képzést is.

– Ott kifejezetten a különleges rendőri munkához kapcsolódó feladatok elvégzését tanultuk meg. Nagyon fontos, hogy a kutyusokat is olyan feladatokra készítsük fel, amik ehhez a típusú tevékenységhez szükségesek. Például tanulják meg, mikor kell csendben lapulni, hogy aztán egy adott jelre a rosszfiúk nyakába ugorjunk. Mindezt gyakran olyan helyzetekben kellett gyakorolni, amik normál esetben egyikünk számára sem megszokott. Felmentünk oda, ahová épeszű ember nem megy fel, illetve nem ereszkedik le, lógtunk kötélen, vagy épp bekúsztunk szűk, sötét helyekre, ahonnét lőttek ránk vagy robbanások hallatszottak. A legnehezebb talán azt volt megtanulni, hogy a lehető legnyomorultabb testhelyzetekben is mozdulatlanul várjunk akár órákon át az adott jelre, hogy aztán azonnal lerohanjuk a célszemélyeket – összegezte a kiképzés elemeit a ny. főtörzszászlós.

Bertalan László új kutyával, a kifejezetten terrorelhárító munkára kiválasztott német juhásszal, Kölyökkel dolgozhatott együtt.

– Igenn elfogult vagyok, és nagy német juhász párti, így nem akarok ítéletet mondani arról, melyik fajta a legjobb ezen a területen, hiszen egy-egy fajta bizonyos képességek tekintetében jobban vagy rosszabbul teljesít a másikhoz képest, ki ebben, ki abban jeleskedik. Ám a mi munkánkban szerintem nagyon nem mindegy, hogy az a szolgálati eb, ami alkalmasint a bűnözőn lóg, 25 vagy 40 kiló. Például itt jön be a rottweilernek az a jó tulajdonsága, hogy ha az megfogott gyakorlás közben, akkor bizony meg vagy fogva, nincs mese. Fontos az adott állat személyisége is, az, hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben, milyen területen alkalmazható jól. Kiváló robbanóanyag-keresőkkel dolgozhattam, egyéniségük, személyiségük miatt csodálatosan ellátták a feladatukat, de nem lettek volna alkalmasak például a terrorelhárító munkára. De olyan terrorelhárító kutyát is láttam, amelyik ezen a területen nagyon ügyes volt, ugyanakkor például a nyomkövetés művészete nagyon távol állt tőle. Ezért gondolom, hogy a fizikai adottságok mellett nagyon fontos az állat egyénisége és a kutyavezető személyisége is – fejtette ki gondolatait a kutyavezető.

Bertalan László csak azt sajnálta, hogy az annál az alakulatnál töltött évek alatt kutyával soha nem fogott el bűnözőt.

– Azok általában elég belátók voltak, és saját, jól felfogott érdekükben inkább megadták magukat, amint közöltük velük, hogy kutyát fogunk alkalmazni. Ebben a tekintetben nyilvánvaló, hogy már az eb említésének, látványának is komoly visszatartó ereje volt. A különleges szolgálat szintjén mindenkinek nagyon hasznos volt ez az együttműködés, és afelől sem volt kétségem, ha úgy alakul, hogy bemegy a kutya és ott valami baj éri, akkor annak, aki bántotta, nem lesz jó napja. Ebben a tekintetben a kutyák felé ugyanaz a bajtársi érzés nyilvánul meg, mint egymás felé – szögezte le.

Bertalan László 2000. augusztus 1-jével került át a Készenléti Rendőrség Terrorelhárító Szolgálatától a Tűzszerész Szolgálathoz.

– A kollégák, parancsnokok itt is nagyon támogatók voltak, mindenben segítették a beilleszkedésemet, sokat tanultam tőlük. Érdekes fordulatot jelentett 2004 nyara, amikortól a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren először vezényelve, majd kinevezés után állandó állományként teljesítettünk szolgálatot. Ezt tartom szakmai karrierem csúcsának, ott éreztem igazán, hogy megérkeztem. Bár egy-egy hosszú, sok munkával töltött nap után mi és a kutyák is kimerültünk, a repülőtér sajátos légköre és hangulata nagy hatással volt mindenkire – összegezte szolgálati útja tapasztalatait.

A speciális egységek fokozott veszélyvállalásának és extra terhelésének elismerését szolgáló szorzók figyelembevételével számítva 34 évnyi elismert szolgálat után vonult nyugállományba a szolgálattal összefüggő egészségügyi okokból. Természetesen Bertalan László nem felejtette el egykori kollégáit sem, a lövészet pedig továbbra is kedves hobbija maradt.

– Mi, kutyások, kicsit olyanok vagyunk, mint egy nagy család, amiben a különféle specialisták még szorosabb csoportot, kasztot alkotnak. Fennmaradt egy szoros bajtársi kötelék sok egykori kollégával, akikkel együtt szolgáltunk. Szívesen ülünk le szalonnázni, kicsit szakmázni, világot megváltani, de hívtak már meg legénybúcsúra és esküvőre is. Mindig örömmel idézzük fel a régi idők dicsőségét és a már-már legendásan jól sikerült ugratásokat.

K. D.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG