Ingatlanok a célkeresztben

2024. 08. 21., sze - 08:13
Zsaru Magazin

Jólelkű vagy a világ dolgaiban kevésbé jártas időseket, illetve komoly alkoholgondokkal küzdő embereket környékeztek meg azok a csalók, akik Debrecenben és vidékén igyekeztek megszerezni áldozataik ingatlanját. Csaknem hússzor sikerrel is jártak, az időseknek több mint 200 milliónyi kárt okoztak, a rendőrségnek pedig nagy fejtörést.

Látszólag egyszerű ügy, valójában igencsak bonyolult. Egy társaság Debrecenben és környékén próbálta megszerezni idősektől a lakásukat vagy a házukat. Olyanoktól főleg, akiket viszonylag egyszerűen be lehetett csapni. Vagy azért, mert tájékozatlanok voltak, vagy azért, mert figyelmetlenek, esetleg jólelkűek, vagy egyszerűen komoly alkoholproblémákkal küzdöttek.

Elsőként egy nő tett feljelentést a Debreceni Rendőrkapitányságon 2020 decemberében, hogy élettársától csalással szerezték meg ingatlana tulajdonjogát. A rendőrök nyomozni kezdtek, közben egyre-másra futottak be hozzájuk jelzések hasonló esetekről. Sőt! Minél mélyebbre jutottak az ügyekben, annál több olyan sértettet azonosítottak, akik bár ugyancsak áldozatául estek a csalóknak, nem tettek feljelentést. A rendőröknek különféle információkat, évekkel ezelőtti vagy éppen teljesen új adásvételi szerződések tömkelegét kellett átvizsgálniuk, hogy kiszűrhessék az ilyen ügyleteket. Miközben a gyanú szerint még egy ügyvéd is aktívan közreműködött a sértett megkárosításában, őt később gyanúsítottként hallgatták ki.

– Elkövetőként képbe került hét ember, és ezután kezdtük vizsgálni, hogy az utóbbi időben milyen ingatlanok köthetők hozzájuk – mondja Szántó Tibor őrnagy, a Debreceni Rendőrkapitányság gazdasági ügyek alosztályának vezetője. – Ami kicsit is gyanús volt, azok régi tulajdonosait azonnal megkerestük. De ez nem volt egyszerű, mert a károsultak egy része lényegében hajléktalanná vált, vagy szívességből ilyen-olyan, kunyhószerű épületben húzhatta meg magát ismeretlen helyen. Amikor aztán rájuk találtunk, ugyancsak nehéznek bizonyult bármit megtudni tőlük, mert volt köztük komoly alkoholgondokkal küzdő, szellemileg leépült vagy a jogi ismereteit tekintve teljesen tájékozatlan ember.

Ami azonban kiderült: megesett, hogy az elkövető élettársi kapcsolatot ígért a sértettnek, összeköltözést, boldogságot, szerelmet. Csak adja el a házát, hogy vehessenek egy közöset a pénzből… Más esetben a csalók arra hivatkoztak, hogy gyámügy el akarja venni tőlük a gyermekeiket, és csak úgy lehet őket megmenteni, ha igazolni tudják, van ingatlanjuk, ahol élhetnek, ezért arra kérték a sértetteket, hogy látszólag adják el nekik az ingatlanjaikat, majd miután a gyámügyet megnyugtatták, visszaírják a házukat, lakásukat a tulajdonos nevére.

– A sértettek általában beleegyeztek az adásvételbe, segítő szándékuk olyan erős volt, hogy már-már boldogan járultak egy ügyvéd elé, hogy az ingatlanjuktól megszabaduljanak, megmentve ezzel egy gyereket az intézeti neveléstől – folytatja a történetet Szántó Tibor. – Olyan szinten közreműködtek saját megkárosításukban, hogy sokan közülük még az ügyvédek előtt is hazudtak, azt állították, hogy a vételárat megkapták, más esetben azt mondták, hogy az ajándékozott már évek óta az élettársuk, és ők is kifejezetten akarják az ügyletet. Kell-e mondanunk: a sértettek az ígéret ellenére sem kapták vissza az ingatlanjaikat, miközben közülük sokan még feljelentést sem tettek. Több esetben előfordult, hogy a szerződések megkötése után a sértetteket az elkövetők elhelyezték egy kunyhószerű épületben, ahol napokig italt adtak nekik. Van olyan közöttük, aki éveken keresztül élt így az elkövető háztartásában. Mások, miután hazamentek, akkor szembesültek a ténnyel, hogy valójában nincs már otthonuk. Ám akadt megkapó történet is az ügyben. Az egyik jóhiszemű vevő, miután megtudta, hogy az eladója csalással szerezte meg az ingatlant, egyszerűen visszaadta azt eredeti tulajdonosának, nem törődve azzal, hogy ezáltal ő maga válik több millió forintnyi összegben károsulttá.

A csalók összesen több mint 200 millió forintnyi kárt okoztak, a vizsgálók azonban vagyonvisszaszerzés keretében több ingatlant is zár alá vettek, így közel 109 millió forint illegálisan szerzett pénzt vontak el a gyanúsítotti körtől. Összesen több mint 1300 oldalnyi irat készült, a kihallgatottak száma pedig jóval több, mint száz. A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, zsarolás és lopás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt folytatott eljárást az elkövetőkkel szemben. Közülük egy férfit letartóztattak, egy nő bűnügyi felügyelet alatt áll, míg öten szabadlábon védekeznek.

T. Z.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.