– Nem jó helyen ül, ott általában a gyanúsítottak szoktak – int a tekintetével az íróasztallal szemközti székre a tapasztalt rendőr, aki 1997 óta szolgál hivatásos állományban. Volt határőr az objektumbiztonsági szolgálatnál, majd egy határvadász században szolgált. 2008 óta rendőr, egyévi bükkábrányi járőrszolgálatot követően nevezték ki körzeti megbízottnak lakóhelyén, Mezőnagymihályon. – Rengeteget segít a munkában, hogy helyben élek és szolgálok, ugyanakkor ez borzasztó nagy felelősség is. Mindenki ismer a faluban, és patikamérlegen mérik, hogy milyen ember, milyen rendőr vagyok, az egész életem a kirakatban van. A telefonszámomat mindenki ismeri nemcsak a faluban, de a környéken is, és ha hívnak, megyek, mindegy, hogy vasárnapi ebéd vagy egy elalvás előtti könyv mellől szólít el a kötelesség, soha nincs vége a szolgálatnak. Akármikor hívnak, én nem küldök el senkit azzal, hogy most nem érek rá, megoldást kell találnunk minden problémára.

A törzszászlóson látszik, egyáltalán nem bánja, hogy így alakult.

– Az emberek szeretnek, a közösség megbecsült tagjának érzem magamat, ennél több elismerés nem kell. 59 éves koromra ott tartok, hogy úgy köszönnek az utcán a gyerekek: „Csókolom, Imi bácsi!” A feleségem pedagógus, szintén helyben tanít, így ő a falu Ági nénije, én pedig így lettem mindenki Imi bácsija – osztja meg velünk mosolyogva a kemény munka gyümölcsét Ilku Imre, aki igazán büszke rá, hogy nem pusztán rendőrként, de a település életének szerves részeként tekintenek rá. – Ez évek hosszú munkája során alakult ki. Amikor az ember először megjelenik a faluban, megjegyzik, hogy rendőr, aztán ha sokáig és keményen dolgozik, lassacskán Imi bácsi lesz belőle.

Úgy gondolja, hogy a legnagyobb dolog az ember életében a család.

– Nekem két gyermekem született. Szerencsém van, mert a feleségemmel közösen dolgozhatunk a mindennapokban, sokat járok hozzájuk iskolarendőrként. Órát tartok közlekedésbiztonságról, a kábítószerek veszélyeiről, bűnmegelőzésről, de volt, hogy rossz útra tévedt gyerekekkel beszélgettem el. Ez a kapcsolat egészen 1988-ig nyúlik vissza, gyakran elkísértem táborozni egy-egy osztályt. Így gyakorlatilag együtt élek az iskolával, a gyerekek ismernek, szeretnek. Ha bemegyek órára, a szünetben is fürtökben lógnak rajtam, mesélnek az élményeikről. Rajtuk keresztül ismerem az otthoni családi helyzetet is, ami szintén nem hátrány a mi szakmánkban.

Ilku Imre a kérésünkre felidézte karrierje egyik legnagyobb szakmai eredményét is.

– Volt egy nemi erőszakos eset, az áldozat édesanyja hívott fel hajnalban azzal, hogy megtámadták a kislányát. Az elmondottak alapján azonosítottam az elkövetőt, előttem nem volt ismeretlen. A kollégákkal közösen azonnal kivonultunk, és az ágyából húztuk ki a megrontót, aki be is ismerte tettét. Így a telefonhívástól az elfogásig összesen két óra telhetett el. Ez a traumát ugyan nem tette semmissé, de azzal hívhattam fel az áldozat családját, hogy másoknak nem esik baja, rendőrkézen van az elkövető. Ez hatalmas sikerélményt jelentett.

Természetesen a törzszászlós életében is helye van a hobbinak. Gyerekkora óta szenvedélyesen olvas, és írni is szokott.

– Gyerekként Ibrányban éltem, a családom a mai napig ott él. Kiskoromtól fogva elgyalogoltam az öt kilométerre lévő könyvtárig, ahol kikölcsönöztem, ami érdekelt. Eleinte csak pár könyvet vihettem haza, majd megsajnáltak a könyvtárosok, és hogy ne kelljen sokat fordulnom, annyit vihettem, amennyit bírtam. Így indult az olvasás szeretete, ma már többezres könyvtáram van otthon. Mindenevő vagyok, bár a romantikus regényeket és a krimiket nem szeretem. Van elég bűntény az életemben enélkül is – mondja nevetve a törzszászlós, aki két könyvet is kiadott, blogján pedig novellákat tesz közzé. – 2018-ban jelent meg az Időkapszula. Mezőnagymihály 1332–2018 című könyvem, amiben igyekszem tartalmasan, érdekes formában elmesélni a falu történetét. Ebben sokat segítettek történészek, magángyűjtők, helyi és környékbeli egyházi intézmények. Ezt követte a XX. századi családmesék című novelláskötet, ebben mesélem el a saját családunk száz évének történetét. Az első versem is a családhoz kötődik, a lányom 18. születésnapjára írtam, mert valami különleges, egyedi ajándékot szerettem volna neki adni, azóta faragom a rímeket. A blogomat 2024 májusában indítottam, hogy azok a történetek, legendák, amiket a nagyszüleink meséltek nekünk, fennmaradjanak. Szerencsére mások is írnak a faluban és a környékünkön, így páran összeálltunk, és kitaláltuk, hogy csinálunk egy alapítványt, ami összefogja a helyi amatőr írókat. Ez 2019-ben sikerült, van egy lapunk is, ami negyedévente jelenik meg. Az a célunk, hogy ne csak az asztalfióknak írjunk, megmaradjanak az utókornak az alkotásaink, rengeteg ötletünk van még – zárta beszélgetésünket Ilku Imre, aki már szem előtt tartja a nyugdíjas éveket is, és üzen az utána jövő rendőr-generációnak is. – Szerintem akkor lehet valaki jó rendőr, ha nagyon szereti a közösségét, borzasztóan kitartó és nagyon türelmes. Ez a türelem és kitartás mindig meghozza a gyümölcsét.

K. D.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA