Egyik nap az osztálytársai közül valaki titokban a hátára tűzött egy cédulát, amelyen ez állt: „Lúzer vagyok.” Ahogy végigment az iskola folyosóján, a gyerekek mutogattak rá, nevettek rajta. Amikor Emese nem jelent meg a következő órán, a tanárnő a keresésére indult. Végül a mosdóban talált rá kisírt szemmel. Néhányan a „bűnösök” közül csak akkor szembesültek a tettükkel, amikor meglátták a síró kislányt, és a tanárnő szigorú tekintetét. Emese szerette az iskoláját, a tanárait, de az incidens után már nem akart oda járni. Úgy érezte, az egész iskola rajta nevetett. Alig várta, hogy tanítás után hazamehessen a szüleihez és a testvéreihez, ahol, ha bezárja az ajtót, biztonságban lehet. Otthon senki sem bánthatja, oda nem érnek el a gúnyos megjegyzések, a piszkálódások. Néhány héttel később szülei egy másik iskolába íratták.

Napjainkban egy másik Emese ült az ágyán, kezében a telefonjával. Az egyik osztálytársa posztját nézte a közösségi oldalon. Egy róla készült videót töltött fel az ő tudta és engedélye nélkül, amint épp egy kínos helyzetbe került. A poszt alatt sorban jöttek a negatív kommentek. Pár óra múlva már nemcsak az osztálytársai, de számára vadidegen emberek becsmérelték, csúfolták, nevettek rajta. Csak úgy záporoztak a kommentek: „de hülye!” „ekkora marhát!”, „én a helyében elásnám magam” „égő ez a csaj”… Úgy érezte, nemcsak az iskola, de a fél világ rajta nevetett, őt kritizálta. „Vedd le a posztot!” – kérte az osztálytársát, de addigra már többen is megosztották, vírusként terjedt a videó az interneten. A máskor vidám kislány lehangolttá, szomorúvá vált. Csak ritkán vette már elő a telefonját, a közösségi oldalait sem követte. Hiába próbált azonban távol maradni az online világtól, megtalálták. Egy ismeretlentől fenyegető üzenet érkezett a telefonjára. Majd sorban a többi is. Nem volt hova menekülnie, a verbális támadások elől még otthon sem érezte biztonságban magát. Szülei csak néhány méterre voltak tőle, mégsem sejtették, mi zajlott a kamasz szobájában, illetve a közösségi médiában. Ahogy a zaklatók sem látták a könnyeket, sem a fájdalmat, amit okoztak, nekik ez csak szórakozás volt.

Emese búcsúüzenetét, amit az egyik közösségi oldalon osztott meg, csak egyetlen ember vette komolyan, de addigra már késő volt.

Az iskolákban ma is ugyanúgy klikkesednek, csúfolódnak, ahogy régebben, de az internet megjelenése, a technika fejlődése azon túl, hogy nagyban segíti a mindennapi életet, egy sokkal nagyobb, agresszívabb támadási felületet ad. Az internetes zaklatásnak többféle formája van, és nemcsak a gyerekek, de sokszor a felnőttek is az elszenvedői. A cyberbullying súlyos probléma, komoly hatással lehet az áldozatok életére. Az online zaklatás elleni küzdelem közös felelősségünk, és fontos, hogy időben felismerjük a jeleket, és segítséget nyújtsunk azoknak, akik szenvednek tőle, mert bárki lehet Emese!

R. M. G.

FOTÓ: PIXABAY