Nem bánta meg, hogy informatikusnak tanult.

– Azért jelentkeztem a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikumba, mert biztos voltam benne, bármi is lesz belőlem, csak hasznomra lehet a számítógépes szakértelem, és ebben nem tévedtem – foglalta össze debreceni irodájának komputere mögött ülve. – A bátyám, Lippai Zsolt alezredes révén rálátásom volt a szakmára. Ő ekkortájt kezdte meg tanulmányait a Rendőrtiszti Főiskola Büntetés-végrehajtási Tanszékén, ma pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék tanársegédje. Motivált a pályaválasztása, és a rendőrös játékfilmeket is szerettem. A T. J. Hooker volt a kedvencem, és miután láttam a moziban a Bűnvadászok című vígjátékot Bud Spencer és Terence Hill főszereplésével, úgy döntöttem, érettségi után a rendőrtisztire adom be a jelentkezésem.

2002-ben hadnagyként szerelt fel a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálati osztályára.

– Hét éven át vizsgálóként szolgáltam, majd a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán lettem főnyomozó, és 2012-ben kerültem a Bűnügyi Igazgatóság alosztályára. 2017-ben tettem egy kilenc hónapos kitérőt a Nemzeti Nyomozó Irodához, de beláttam, hogy az itteni munka közelebb áll hozzám. Szakmailag innen tudom a legtöbbet hozzátenni a bűnüldözési érdekhez, legyen az emberölés, fegyveres rablás, embercsempészés vagy célkörözés – magyarázta Lippai Szabolcs, aki hat éve lett alosztályvezető, és ekkor már komoly teljesítménytúrákon volt túl. – Középiskolásként thai boxszal foglalkoztam, de leginkább csak azért, hogy megmozgasson, versenyeken nem indultam. Már két éve voltam vizsgáló, amikor hiányozni kezdett a sportolás, és felfigyeltem egy szegedi kollega hirdetésére, amelyet a zárt rendszerű, rendőrségi internetes fórumon tett közzé. Partnert keresett a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrához, és ez nem csak engem érdekelt. Összekovácsolódott egy hatfős csapat, ketten Debrecenből mentünk, négyen pedig Budapestről, és azt hittük, készen állunk a 47 kilométeres távra, de félúton fel kellett adjuk. Fizikailag, technikailag és szellemileg is felkészületlenek voltunk. Nem vittünk szélálló ruhát, pláne termoszban forró teát, és a mínusz pár fokos februári szélben szétfagytunk. Valamit mégis beindított bennem, és jó barátom, Molnár Ádám alezredes, a Készenléti Rendőrség ügyeletvezetője sem akarta annyiban hagyni a dolgot. Ezután vele havonta beneveztünk különféle teljesítménytúrákra, és idővel komolyabb távokra is vállalkoztunk. A Kinizsi 100-at háromszor is megcsináltam, de a 110 km-es BEAC Maxit is teljesítettem, akárcsak a bükki Tortúrát vagy a Less Nándor Emléktúrát. Emellé jött a távkerékpározás, persze először csak hobbiszinten. Ebben közvetlen kollegám, Kovács Lajos százados volt leginkább partner. Fogtuk magunkat, és Debrecenből elbicikliztünk Egerbe, ami 138 km, és ezt utána többször is megcsináltuk, méghozzá nemcsak Maklár irányába, hanem át a hegyen Kerecsend felé. Még a Kékes-tetőre is felkerekeztünk, ami Debrecenből 180 km, és ebben a 893 m-es szintemelkedés is benne van.

Idővel tovább bővültek az erőpróbák.

– Jött még az úszás és természetesen a futás. Eddig négyszer úsztam át a Balatont, és 2012-ben futottam az első félmaratonomat itt, a debreceni Nagyerdőn – idézte fel, és elmosolyodott. – Úgy értem célba, hogy azt hittem, mentőt kell hívni hozzám. El sem tudtam képzelni, hogy valaha is 21 km-nél többet tudnék teljesíteni, de azon vettem észre magam, hogy egyre több van bennem. Amikor már hetente négyszer futottam le 10 km-t különösebb megerőltetés nélkül, arra gondoltam, csokorba szedhetném a kerékpározást, az úszást és a futást, és így esett, hogy 2023 tavaszán elindultam az XMan Romania hosszú távú triatlonversenyen. 16 óra volt a szintidő, ennyi idő alatt kellett teljesíteni a 3,8 km úszást, a 180 km biciklizést és a 42 km futást, én pedig fejembe vettem, hogy 14 órán belül teljesítem, és 13 óra 43 perc alatt meg is csináltam. Az úszás nem lett a kedvencem, mert a víz 17 fokos a csatornában, a hegymenetes kerékpáros szakasz végére pedig annyira elfáradtam, hogy azt hittem, a futáshoz már nem lesz erőm, de ennek az ellenkezője történt. Amikor célba értem, azt éreztem, tovább is bírnám, úgyhogy letöltöttem az internetről egy ultrafutásra felkészítő edzéstervet, és ez év elején beneveztem a 117 km-es Kassa–Miskolc Ultramaratonra.

Ez volt az eddigi legkeményebb megmérettetése, de nem csak neki.

– Menet közben az 53 induló harmada feladta, vagy kizárták, mert nem értek oda időben az ellenőrző pontokhoz. Végül 37-en értünk célba, és ebből én voltam a sereghajtó, de azt a befutót sosem felejtem. Előttem rendőrautó haladt, mögöttem pedig két motoros rendőr, mindegyik kék fénnyel. Így futottam végig Miskolc belvárosán, ahol rengetegen tapsoltak nekem, valóságos tapsviharban volt részem. Nagy élmény volt, de nagyon megterhelő is egyben. Utána két napig minden lépésnél fájdalmat éreztem, mert a Zemplénben a keményre száradt, agyagos talaj kikészítette a talpam, de most már csak hálás vagyok a sorsnak és a két kollegámnak, akik kísértek és támogattak. Szőcs Richárd őrnagy kerékpárral jött mögöttem, így nem a hátamon kellett vinnem az inni- és ennivalót; Kovács Lajos százados pedig autóval kísért, nála volt a tartalék. Nélkülük nem sikerült volna. Azt is nekik köszönhetem, hogy nem estem össze futás közben. A korai indulás miatt csak négy és fél órát tudtam aludni, és a táv harmadánál annyira elálmosodtam, hogy attól féltem, elájulok a fáradtságtól és elvágódom az aszfalton, de étkezésváltással és energiaitallal sikerült ezen a holtponton átlendülnöm. Hozzátartozóimtól is sok erőt kaptam. Ők az ellenőrző pontokon buzdítottak. Ezúton is köszönöm a támogatást a feleségemnek, Angélának, aki szintén rendőrtiszt, és a rengeteg megtett kilométer során mindvégig mellettem van nemcsak a célban, hanem gyakran a távok teljesítése során is velem küzd végig!

Testben még pihen, gondolatban nem.

– Szeretném körbefutni a Balatont, bár ahhoz még combosodnom kell. Talán jövőre. Egyelőre váltófutást tervezünk a családtagjaimmal, de baráti körömből és kollegáktól is kaptam olyan visszajelzéseket, hogy a teljesítményemet látva kaptak kedvet ahhoz, hogy hosszabb távokat lefussanak. Aztán amikor erre készen állnak, maratonra is beneveznének, és ha lehet, fussak velük. Amikor húsz évvel ezelőtt belefogtam, nem számítottam rá, hogy ilyen felemelő érzésekben is lesz részem, de tényleg csak ajánlani tudom. A rendszeres edzést igénylő erőpróbák nemcsak az álló- és tűrőképességet javítják, hanem az elmét és a szellemet is pallérozzák. Az ultramaraton kimerít, kizsigerel és végtagfájdalmakkal is jár, de mentálisan olyan többletet ad, ami miatt megéri teljesíteni. És volna még valami: a természet élménye. Nem tudok betelni vele, ott érzem igazán jól magam.

SZ. Z. J.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, ARCHÍV