A sorkatonaság után Nagyvázsonyban kezdett 1962-ben, 1963-ban került Balatonfüredre, ott szolgált járőrként, majd kutyás rendőrként.

– A harmadik napomon már én voltam az ügyeletes az őrsön. A körzetünkbe tartozó Balatonfüredet, Pulát, Hidegkútot, Tótvázsonyt, Barnagot és Balatonszőlőst naponta kerékpárral vagy gyalog jártuk be géppisztollyal, pisztollyal, télen posztóköpenyben a napi 8 vagy 16 órás szolgálat alatt. Ebben volt négy óra pihenő is Nagyvázsonyban, de megesett, hogy úgy jött ki a lépés, négy óra pihenő után kezdtük meg a következő szolgálatot is. Nem mindig volt könnyű a sok gyaloglás vagy kerékpározás, de csináltuk, mert ez volt a parancs – emlékezett vissza Sárer Béla, aki 24 esztendőn át járta Balatonfüredet és a környékét, a helybéliek tisztelték, szerették. – A mi időnkben, ha megálltunk beszélgetni valakivel, ugyanolyan munka volt, mint ha rablót kergettünk volna. Az emberek szívesen mondták el a gondjukat-bajukat. A törvény minket védett, az egyenruha becsületét pedig mi védtük.

A ny. főtörzsőrmester lakásában lépten-nyomon rendőri emléktárgyak, fényképek kerülnek elő, akár a fiókok mélyéről is.

– Szolgálati időm alatt összesen két gyilkosságra emlékszem Füreden, rendkívüli bűncselekmény alig történt. Persze a szolgálat nyáron mindig érdekesebb volt, mert itt találkoztak a Balatonnál a nyugat- és a keletnémet rokonok, itt csereberéltek rádiót, kamerát meg egyéb javakat. Aki hozta az ajándékot, bejelentette, hogy ellopták tőle, aki meg kapta, nem mondott semmit, a sajátjaként vitte haza. Persze mi tudtuk, hogy ez nem igaz, csak a biztosítás miatt jelentették be, hogy eltűnt. Így nagyon sok ismeretlen elkövetős ügyünk volt turistaszezonban. Aztán 1968-ban, a csehszlovákiai események alatt Balatonfüreden volt, egy kempingtáborban 2000-3000 csehszlovák polgár, akiket nem engedhettünk haza, amíg le nem nyugodtak a kedélyek. Beszedték az útlevelüket, és megmondták nekik, hogy addig nem hagyhatják el a tábor területét, amíg nem rendeződik az otthoni helyzet. Nekünk kellett őriznünk a kempinget, hogy ne szökjenek meg, ne legyen semmi gond velük. Ekkor én már a Bíró nevű, hatalmas testű német juhásszal szolgáltam, neki volt fellépése, elrettentő ereje, ha az kellett.

Mindenki Béla bácsija a kutyás szolgálatot tartja rendőri munkája csúcsának.

– Mindig nagyon szerettem, ha kutyával voltam járőrpárban, tudtam, hogy akármi lesz, nem hagy cserben, számíthatok rá. Sokszor a kutya volt a járőr, én csak sétáltam mellette, amerre ment. Viccesen mondtuk is, hogy ha írni-olvasni tudna némelyikük, mi jelenthetnénk nekik – mondta nevetve.

A főtörzsőrmester három szolgálati kutyával dolgozott együtt az évek alatt.

– Olyan emberekkel is nyugodtan kezet foghattam a környéken, akik elől mások elfutottak volna. Volt becsülete az egyenruhának és a benne lévő embernek is. A környék összes víkendházánál tudtam, hol a pótkulcsa, a tulajdonosok mutatták meg, bármelyikbe bemehettem, ha akartam. Mivel én is helybéli voltam mindig, szolgálaton kívül is megtaláltak az emberek a gondjukkal, én pedig segítettem, ahogy tudtam.

Sárer Bélát 85. születésnapján a Balatonfüredi Rendőrkapitányság állománya díszoklevéllel köszöntötte fel. Ma is szívesen motorozik, de úgy tartja, egészségének és hosszú életének titka a sok gyaloglás.

K. D.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN