A toborzási tevékenység tapasztalatairól értekeztek Nyírbátorban
A tapasztalatok mellett szó volt a 2024. évi toborzási célkitűzések megvalósításáról is.
A tapasztalatok mellett szó volt a 2024. évi toborzási célkitűzések megvalósításáról is.
A konzultációnak a Tapolcai Rendőrkapitányság adott otthont.
Új rendőrkapitány Tiszafüreden.
Balogh Krisztina c. r. alezredest, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) székesfehérvári osztályvezető-helyettesét az Emberi Méltóság Védelméért Díjjal tüntették ki. A Kulturális és Innovációs Minisztérium által adományázott kitüntetéssel a bűnügyi szakember emberkereskedelem elleni küzdelemben nyújtott hosszú ideje tartó, kiemelkedő munkáját ismerték el.
A Kék úton rendezvénysorozat részeként a rendőri munka rejtelmeibe nyerhettek bepillantást középiskolás diákok Pécsett.
A pályaorientációs sorozat utolsó Komárom-Esztergom vármegyei állomásán több mint tíz középiskolai fiatallal is lehetett beszélgetni a pályaválasztásukról.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság két munkatársa részesült elismerésben.
A Somoskői Kirándulóközpont adott otthont 2023. november 23-án a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és az Ipoly Erdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság soron következő tanácskozásának.
Három munkatársunk is részesült az elismerésben a Belügyminisztériumban.
Előadások a kapcsolati erőszak, és a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények témakörében.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.