Munkaértekezlet a pályaorientáció jegyében
A Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében zajlott egyeztetés roma vezetők és a rendőrség szakemberei között a rendőrré válás lehetőségeiről.
A Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében zajlott egyeztetés roma vezetők és a rendőrség szakemberei között a rendőrré válás lehetőségeiről.
Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megköszönte a Pérről eltűnt 6 éves kislány kutatása szervezésében és a gyermek fellelésében nyújtott kiemelkedő munkát.
A Mohácsi és a Sellyei járás közlekedésbiztonsági és közbiztonsági helyzetét ismertették a fórumokon.
A járás közlekedésbiztonsági és közbiztonsági helyzetét ismertették a vezetők.
Tolna megyét három kolléga képviselte sikeresen, a Kecskeméten megrendezett BM Országos Úszó Bajnokságon.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tizedik alkalommal rendezte meg a Belügyminisztérium Országos Úszóbajnokságát.
A MÁV Zrt. képviselői a felderítés kapcsán négy kaposvári nyomozót is elismerésben részesítettek.
Az egyeztető megbeszéléseken a települési önkormányzatok, együttműködők, járási hivatalok és az oktatási intézmények képviseltették magukat.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság áldozatvédelmi referense tartott előadást a II. Jogi Segítői és Áldozatsegítési Konferencián.
A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumokon a környék településeinek és a körzetben működő szervezetek vezetői is meghívást kaptak.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.