Elismerték
Perity Viktória c. r. törzszászlós kiváló szakmai munkáját jutalmazták.
Perity Viktória c. r. törzszászlós kiváló szakmai munkáját jutalmazták.
Nagy sikerrel zárult az első alkalommal megszervezett rendezvény Szekszárdon.
A Nógrád megyei rendőrök a Mikulással közösen lepték meg a gyerekeket.
A jászapáti rendőrök több mint fél óráig alkalmaztak mellkaskompressziót egy eszméletlen 74 éves jászberényi férfi megmentése érdekében, aki az időben megkezdett újraélesztésnek köszönhetően életben maradt.
Gyilkossági nyomozóval, motoros rendőrrel, vízirendésszel, bűnügyi helyszínelővel, körzeti megbízottal, keresőkutyás szakemberrel és „kommandóssal” is beszélgethettek a Budapesti Rendőr-főkapitányság pályaorientációs nyílt napján részt vevő középiskolások.
Rendészeti technikus hallgatók ünnepélyes fogadalomtétele Kaposváron.
Dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornoktól, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjétől vehették át az elismeréseket a rendőrök.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa a szakterületén nyújtott tevékenységéért vehetett át elismerést.
Sikeres volt a Belügyminisztériumi Fallabda Bajnoksága.
Régóta fennálló együttműködést újított meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és az Utcai Szociális Segítők Egyesülete.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.