Vérüket adták, hogy segítsenek
Közel hatvan rendőr adta vérét a Szegedi Rendőrkapitányságon meghirdetett véradó napon.
Közel hatvan rendőr adta vérét a Szegedi Rendőrkapitányságon meghirdetett véradó napon.
Az év végi ünnepekkel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról egyeztetett társszerveivel a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Szekszárdon.
Harmadik alkalommal adott otthont a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az adventi ökumenikus lelki napnak.
Egy osztály, melyben a fiatalok rendőrök szeretnének lenni.
Harmadszor tréningeztek együtt a győri rendőrök Gregory W. Schafferrel, az FBI közép-európai attaséjával.
Vezérkari tanfolyamon vettek részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvéd Tisztképző Kar hallgatói.
A megyeszékhely közbiztonsági és bűnügyi helyzete volt a fő témája annak az egyeztetésnek, melyet a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője hívott össze.
A párbeszéd fontosságára helyezte a hangsúlyt a Miskolcon megtartott, rendőr-roma fórum.
Egyeztető és évértékelő fórumra hívta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése a megyében működő Roma Területi Nemzetiségi Önkormányzatok vezetőit.
A rendőri egység számára tágasabb elhelyezést és korszerűbb munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít az új székhely.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés békés jellegét megsérti.
Előfordulhat, hogy a 81 éves nő egyedül nem talál haza, a rendőrök jelenleg is keresik.
A ceglédi rendőrök befejezték a helyszínelést.
A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.
Teljes útlezárás a 4-es főúton.
Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.
Otthonában lett rosszul egy idős nő Baranyahídvégen, az azonnali rendőri segítségnek köszönhetően időben kapott orvosi ellátást.
Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.