Személyi változás a Kecskeméti és a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság élén
Nyugdíj előtti rendelkezési állományba vonul Kerti István rendőr alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője.
Nyugdíj előtti rendelkezési állományba vonul Kerti István rendőr alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője.
Pest vármegyében a közlekedésbiztonság jegyében.
Két első, két második és egy harmadik helyezéssel tértek haza a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a Belügyminisztérium 2023. évi Judo Országos Bajnokságáról, Makóról.
A fiatalok szakmai gyakorlatukat tölthetik Veszprém vármegye különböző rendőrkapitányságain.
Pünkösd vasárnap a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és az Őcsényi Polgármesteri Hivatal közös szervezésében számos közreműködővel rendezték meg a nagy sikerű V. Pünkösdi Égi Túra és Közlekedésbiztonsági Napot az őcsényi repülőtéren.
A programon a rendvédelmi szervek mindennapjaiba nyerhettek bepillantást az érdeklődők.
A Bátonyterenyei és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság vezetője számolt be az elmúlt évi munkájáról az önkormányzat képviselő-testülete előtt.
A „Eltűnt gyerekek világnapja” alkalmából látogatott el az érdi motorosrendőr egy fővárosi klubba.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése egyhangúlag elfogadta Dr. Rádi Norbert r. dandártábornok beszámolóját.
A Bicskei Rendőrkapitányság szervezésében interaktív konzultációt tartottak közlekedésbiztonsági helyzetről.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.