A haza szolgálatában
Szolgálatba álltak a harmadik képzési ütemben végzett határvadászok.
Szolgálatba álltak a harmadik képzési ütemben végzett határvadászok.
Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya emléktárgyakat adott át több kollégájának.
Együttműködési megállapodást írt alá dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, valamint Tatárka József, a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke.
A rendőrség is képviseltette magát 2017. július 8-án a Zala Megyei Polgárőr Szövetség Zalacsányban megtartott megyei polgárőrnapján.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral, valamint három személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a már hagyományossá vált horgászversenyt a bátonyterenyei Maconkai víztározónál.
Egy nap alatt húsz önkéntes vett részt a véradáson.
Rendőröknek szerveztek országos strandröplabda bajnokságot Zánkán.
Hősi halált halt kollégára emlékeztek Esztergomban.
A Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban három napos próbafelvételit tartottak a rendvédelmi pályára készülő Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Heves megyei roma fiataloknak.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.