Jutalomban részesültek
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismeréseket adott át.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismeréseket adott át.
AVII. Országos Balesethelyszínelő Versenyt ebben az évben Móron tartják.
Kiss Ferenc rendőr őrnagy vette át az Év Rendőre elismerést a szolnoki Szigligeti Színházban megrendezett XIII. Területi Príma Gálán.
Újra megrendezték a már hagyománnyá vált Matyó Triatlont Mezőkövesden, ahol különböző versenyszámokban mérték össze tudásukat a jelenlévők.
Kollégáink a határvadász-képzésről tájékoztatták az érdeklődőket.
Azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök a bűncselekmény elkövetőjét.
Tárgyjutalomban részesítette a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Balatonkenesei Rendőrőrs őrsparancsnokát egy idős férfi megtalálásában nyújtott kiemelkedő munkájáért.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az előkelő második helyen végeztek.
Harmadik helyezést értek el a győri ügyeletesek a Rendőrség Tevékenység-irányítási Központjainak III. Országos Szakmai Versenyén.
Tatabányán rendezték a Rendőrség Tevékenység-irányítási Központjainak és Hívásfogadó Központjainak III. Országos Szakmai Versenyét.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.