Kiemelkedő sportteljesítmények elismerése
Díjátadó ünnepség keretében ismerték el a rendészeti szervek kiemelkedő sport- és kiképző tevékenységet végző tagjait.
Díjátadó ünnepség keretében ismerték el a rendészeti szervek kiemelkedő sport- és kiképző tevékenységet végző tagjait.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság célja a rendőri utánpótlás biztosítása.
Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi segélyhívószám működésével kapcsolatban tartott közös sajtótájékoztatója.
A 2017-es év baleset-megelőzési munkáját, eredményeit értékelte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.
Az ebek a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságán állnak szolgálatba.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság nyugdíjas-találkozó keretében köszöntötte a nyugállományban lévő egykori munkatársakat.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság miskolci Kiképző Központjában mérték össze erejüket a borsodi rendőrök.
A Szegedi Rendészeti Szakgimnázium nyílt napján az érdeklődők megismerkedhettek a rendőri hivatással, eszközeivel és feladataival.
A jó hangulatú rendezvényen 90 nyugállományú rendőrségi dolgozó vett részt.
A rendőrség, a polgárőrség és a társszervek közösen értékelték a „Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program 2016-2017” elmúlt időszakban kitűzött céljainak megvalósulását.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.