„Biztonsággal – Kék Lámpával”
A Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2018. március 29-én rendezte meg a rendőrök szakmai és közlekedési versenyének megyei döntőjét Egerben.
A Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2018. március 29-én rendezte meg a rendőrök szakmai és közlekedési versenyének megyei döntőjét Egerben.
„Neked munka, nekem álom” program Debrecenben.
Megújult a körzeti megbízotti iroda Boldogon.
Eszközcsomagot kaptak a körzeti megbízottak Tolna megyében.
A nyíregyházi körzeti megbízott kiemelkedő szakmai tevékenységet nyújtott a közelmúltban történt rendkívüli téli időjárási körülmények alatt.
A megye bűnügyi állománya vett részt a szakmai napon.
Általános iskolás tanulók ismerkedhettek a rendőri hivatással.
Szent György emlékplakettet kapott egy egri tudósító.
Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere és Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány új szolgálati gépkocsikat adott át 2018. március 23-án Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában.
Ünnepélyes keretek között adták át a felújított épületet.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.