Véradás a rendőrségen
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság véradó napot tartott.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság véradó napot tartott.
Szimpóziumot tartott a szombathelyi Áldozatsegítő Központ, melyen a rendőri munkáról is szó esett.
Tóth László címzetes rendőr alezredes vehette át az Év Rendőre elismerést a szolnoki Szigligeti Színházban megrendezett XIV. Területi Príma Gálán.
Segítsen Ön is, hogy 2018. szeptember 19-én egyetlen ember se veszítse életét a közutakon!
A Kulturális Örökség Napja alkalmából közel 100 érdeklődő tekintette meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság épületét.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője egy személygépkocsit és két robogót adott át a rendezvényen a polgárőröknek.
Harmadik alkalommal szervezett roma fiataloknak tehetségkutató versenyt a megyei rendőr-főkapitányság.
A résztvevő országok hatóságai összehangoltan léptek fel az illegális migráció, a fegyver- és kábítószercsempészés , valamint a dokumentumhamisítás ellen.
dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2018. szeptember 13-án négy fiatallal írt alá ösztöndíj-szerződést.
Kimagasló szakmai munkája elismeréseként hat Bács-Kiskun megyei rendőr részesült jutalomban.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.