Határ menti találkozó az együttműködés jegyében
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Dakos József rendőr dandártábornok Szegeden fogadta szerb partnereit.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Dakos József rendőr dandártábornok Szegeden fogadta szerb partnereit.
Szolnokon, a megyei kórházban alakították ki az új helyiséget.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság megállapodásban rögzítette közös célkitűzéseit a Magyar Vöröskereszt Baranya megyében működő szervezetével.
Ünnepélyes keretek között írt alá négyoldalú együttműködési megállapodást a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Gál Ferenc Főiskola, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. február 19-én, a főiskola Klebelsberg termében, Szegeden.
A Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.) 2019. február 20-án 15 órai kezdettel tisztelettel várja az érdeklődőket a „Múzeumi Mozi” című programsorozat következő filmvetítésére.
A Balassagyarmati Rendőrkapitányság a rendőrség állományának utánpótlására nyílt napot szervezett a középiskolás tanulók részére.
A Veszprém megyei rendőrök is részt vettek a katasztrófavédelem által rendezett futás napja rendezvényen.
Véradó napot tartottak a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A CERBERUS projekt nyitó értekezletére 2019. január 29-30. között került sor Budapesten, a Közép-Európai CBRN-E Kiképző Központban.
Dr. Bogyay Ferenc r. ezredes, Miskolc rendőrkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.