Fiatal tisztek Hajdú-Bihar megyében
Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitány-helyettese hét frissen kinevezett tisztet köszöntött a megyei rendőr-főkapitányságon.
Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitány-helyettese hét frissen kinevezett tisztet köszöntött a megyei rendőr-főkapitányságon.
A Budai Várban ünnepélyes keretek között tette le az esküt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának 112 végzett hallgatója június 29-én.
A tanulók bepillantást nyerhettek a rendőrség szakmai munkájába.
Szent László, a határőrök védőszentjének napja alkalmából emléktáblát avattak és nyugdíjas találkozót tartottak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A megyei rendőrfőkapitány kinevezte a siklósi és a komlói rendőrkapitányság vezetőit.
Ópusztaszeren, az országos határrendészeti járőrversenyen 13 megyei rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság és 2 oktatási intézmény versenyzői mérték össze a tudásukat. A Békés megyei rendőrök összesítésben a második helyen végeztek, míg a rendőri szervek között az elsők lettek.
A megyei közgyűlés egyhangú igennel elfogadta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének 2018. évi beszámolóját.
A megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese és a megbízott marcali rendőrkapitány a járások polgármestereivel találkozott.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Megyei Önkormányzat a Kábítószer-ellenes Világnap alkalmából közös konferenciát tartott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum létrehozásáért.
A megyei rendőrfőkapitány és a fonyódi rendőrkapitány a járások polgármestereivel találkozott.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.
A rendőrök megtalálták a kecskeméti elkövetőt, aki tette után nem sokkal öngyilkos lett.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.