Országos Rendőrségi Cross Challenge
Debrecenben versenyeztek 2019. augusztus 29-én a borsodi rendőrök.
Debrecenben versenyeztek 2019. augusztus 29-én a borsodi rendőrök.
A rendőrség is segítette a rendezvény lebonyolítását, melyen két rendőr vett át ünnepélyes keretek között elismerést.
Az ünnepségen 141 próbaidős rendőr tett esküt.
Az ünnepségen 160 másodéves rendőrtanuló tett esküt.
Új rendőri vezetők a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A veszprémi rendőrök és hozzátartozóik színes programokon vettek részt.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében mutatta be a dualista kori rendőrség egyenruházatát és fegyverzetét.
Debrecenben mérettették meg magukat a rendőrök.
Simonka Attila r. ezredes megköszönte munkájukat.
Projektzáró értekezlet a szolgálati kutyák kiképzéséről.
A 16 éves fiút a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.