VI. Országos Iskolarendőr Szakmai Nap
A rendezvényen átadták az év iskola rendőre elismeréseket is.
A rendezvényen átadták az év iskola rendőre elismeréseket is.
A rendőri hivatás népszerűsítése volt a cél.
Immáron nyolcadik alkalommal adott otthont a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az adventi ökumenikus „Lelki Napnak”.
Rendhagyó Mikulás ünnepséget tartottak a rendőrök Szentendrén.
A budapesti rendőrök nemcsak ajándékot vittek, hanem műsorral is kedveskedtek a kis betegeknek.
A Salgótarjánban a rendőrök a helyi középiskolák végzős diákjainak adtak tájékoztatást hivatásukról.
A várpalotai rendőrök középiskolásoknak adtak tájékoztatást.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság miskolci Kiképző Központjában mérték össze erejüket a borsodi rendőrök.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság dolgozóinak gyermekeihez látogatott a Télapó.
A rendészeti szakterület képviselői részvételével értékelték a 2019-es eredményeket.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.