Az év iskolarendőre Komárom-Esztergom megyében
Ezúttal az almásfüzitői körzeti megbízott kapta az elismerést.
Ezúttal az almásfüzitői körzeti megbízott kapta az elismerést.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egy-egy gépjárművet adott át a Kis-Duna Polgárőr Egyesület, valamint a Babóti Polgárőr Egyesület részére.
Két személygépkocsival bővült a heves megyei polgárőrség gépjármű állománya.
Máthé Zoltán rendőr főhadnagy a "Természetesen - Összhangban a természettel" kategória győztese lett.
Több évtizedes kiemelkedő rendőri pályafutást követően nyugállományba vonul dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy.
Budapest rendőrfőkapitánya elismerésben és jutalomban részesítette Sütő Krisztián r. zászlóst és Tóth Tamás Géza r. főtörzszászlóst.
Komárom-Esztergom megyéből két rendőrségi dolgozó ért el helyezést.
Dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok Szent György emlékplakettet adományozott egy megtámadott nőt védelmező férfinek.
Ideiglenesen megváltozik a főkapitányi fogadóóra rendje Csongrád-Csanád megyében.
A Salgótarjáni Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Fekete Zsolt polgármester adta át a Salgótarjáni Rendőrkapitányság részére a felajánlott drónt.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.