Szervezeti hírek

A rendőrnő, aki hazavitte a munkáját, avagy Bella és én

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az év végi utolsó sajtóközleményünkben egy kedves történetet szeretnénk megosztani, amelyből kiderül, hogy a rendőr is csak ember. Szabó Csilla r. főhadnagy hét éve fogadott örökbe a Miskolci Állatsegítő Alapítványtól egy, a munkája során megismert kutyát.

Köszönet a megye polgárőreinek

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány személyesen köszönte meg az év utolsó napjaiban szolgálatot ellátó polgárőröknek az önzetlen munkát.

Új vezető a Pápai és a Balatonfüredi Rendőrkapitányság élén

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több évtizedes, eredményes szolgálat után vonul nyugdíj előtti rendelkezési állományba a korábbi kapitányságvezető, Szappan Csaba rendőr alezredes, akinek feladatait Regdon László rendőr ezredes, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság eddigi vezetője veszi át.

A Nógrád megyei rendőrök három új gépjárművet kaptak

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gépkocsikat dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át Salgótarjánban.

Megbízottból kinevezett

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kinevezték a Keszthelyi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjét.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.