Szervezeti hírek

Összefogás az áldozatokért Nógrád megyében

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az áldozatsegítési és áldozatvédelmi tevékenységgel összefüggő feladatok eredményes megvalósítása érdekében született megállapodás az Igazságügyi Minisztérium és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság között.

Elismerések október 23-a alkalmából

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabó Csaba rendőr dandártábornok, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a 2021. október 25-én megtartott ünnepségen gratulált a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány által adományozott elismerésekhez.

Emléknap a RIK-ben

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Dobos János Emléknapi rendezvényt tartott a Rendőrségi Igazgatási Központban október 25-én a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete (MABÜSZKE).

Fejér megyében is elültették az „Élet fáját”

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred képviselői az „Élet fája” program keretében a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban ültettek el egy-egy fát.

Elismerések fővárosi rendőröknek​

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Nemzeti ünnepünk, ​október 23-a alkalmából vehettek át jutalmat a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelkedően teljesítő munkatársai.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.