Világító lufik emelkedtek a magasba Szombathelyen

2014. 05. 26., h - 08:02
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott az Eltűnt Gyermekek Világnapján szervezett országos kampányhoz 2014. május 25-én.

A Történelmi Témapark adott otthont az „Ezer Lámpás Éjszakája” elnevezésű, az eltűnt gyermekek emlékére szervezett kampánynak. Az országos kezdeményezés célja, hogy felhívja a fiatalok és a családok figyelmét a gyermekek eltűnésének okaira, veszélyeire. A főkapitányság bűnmegelőzési és baleset-megelőzési szakemberei, az áldozattá válás elkerülése érdekében, tanácsokkal látták el az érdeklődőket a rendezvény ideje alatt. Az oda látogatók a hasznos tudnivalók mellett, játékos és ügyességi feladatokban is kipróbálhatták magukat, valamint testközelből tekinthették meg a rendőrség szolgálati gépjárműveit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.