Nyílt nap Halásztelken
Látványos és tartalmas programmal várták a szervezők a rendezvényre látogatókat.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/1_2062.jpg?itok=z9JFbgT5)
A halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központban tartottak a Rendészeti Orientációs Képzés iránt érdeklődőknek nyílt napot 2017. november 9-én a rendőrség és a társszervek bevonásával.
A rendezvényt Dr. Papp Kornél főigazgató nyitotta meg, amelyen a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság részéről Király András r. alezredes, megbízott kapitányságvezető és Dr. Pölöskei Anett r. alezredes hivatalvezető, egyben az iskolában a szakmai elméleti tárgyak oktatója is részt vett.
A program során a rendészeti szakgimnázium négy évfolyamának hallgatói tartottak bemutatót, majd az érdeklődők megtekinthették a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Technikai Osztály kábítószer-kereső kutyás bemutatóját. A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály munkatársai egy általános igazoltatás, valamint egy csoportos garázdaság során történő rendőri intézkedés szimulációját mutatták be szolgálati kutyákkal.
Az eseményt a Terrorelhárítási Központ, a Szigetszentmiklósi Tűzoltóparancsnokság, valamint a Tököli Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai színesítették.