Nívódíj a főnyomozó társulatának

2014. 05. 13., k - 12:21
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rangos elismerésben részesült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főnyomozójának színtársulata a Musical Műhely Miskolc Közhasznú Egyesület.

Miskolc Megyei Jogú Város minden év május 11-én ünnepli a város napját, ebből az alkalomból az önkormányzat elismerést ad át az arra érdemeseknek. Így többek között dr. Kriza Ákos polgármester Nívódíjat adományozott a Musical Műhely Miskolc Egyesületnek. Az elismerést a társulat vezetője a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főnyomozója, Albert Tamás r. őrnagy a Miskolci Nemzeti Színházba tartott ünnepi rendezvényen vette át.

 

A főnyomozó vezette társulat kohéziós társadalmi funkciója mellett a globális figyelmet és a lokális elismerést többek között Noé legendájával, a két felvonásos musicallel, a Zéta című darabjával, amit Gárdonyi Géza Láthatatlan ember regénye nyomán dolgoztak fel, illetve a Zsák utca 2012 drogprevenciós zenésszínművével érdemelte ki. 

Fotók az átadásról: minap.hu


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!