Jól szerepelt a Pest megyei csapat

2014. 04. 30., sze - 11:33
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Budapesten megrendezett versenyen a Pest megyei csapat az összesített eredmények alapján a harmadik helyen végzett.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is részt vettek a Városligetben 2014. április 26-án megrendezett IV. Országos Közlekedésrendészeti Szakmai Versenyen, ahol a megyei csapat az összesített eredmények alapján a harmadik helyen végzett. A csapat tagjai voltak Kajáriné Bodó Enikő r. főtörzsőrmester, Hajdú Gyula r. főtörzszászlós és Palotás Csaba r. őrmester.

 

A Diósdon, Dunakeszin és Fóton - 2014. márciusában- megrendezett megyei elődöntőhöz hasonlóan az országos megmérettetésen is szakmai-, gyakorlati- és KRESZ tudásukról kellett számot adniuk a versenyzőknek. Kajáriné Bodó Enikő r. főtörzsőrmester a karos forgalomirányító, Hajdú Gyula r. főtörzszászlós a motoros járőr, Palotás Csaba r. őrmester pedig a gépkocsizó járőr versenyszámban jeleskedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.