Helyben a rendőri segítség

2013. 06. 11., k - 10:32
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megyében a Duna és Mosoni-Duna folyamatos apadása ellenére fokozott rendőri készültség van érvényben.

A szigetközi településeken a 2013. június 11-én 8 órakor rögzített adatok alapján 178 rendőr 50 technikai eszközzel lát el árvízvédelemmel kapcsolatos rendőri feladatokat. A váltott szolgálatellátásban dolgozó 179 rendészeti szakközépiskolásnak a védelem területén van meghatározó szerepe.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.