Hagyományőrző böllérverseny Szarvaskenden
Hurka, kolbász és rengeteg finomság készült a gasztronómiai fesztiválon.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/kep_006_39.jpg?itok=rf5JieEa)
A disznóvágás hagyományát megőrizve – a Vas Megyei Közgyűlés által szervezett rendezvényen – tizennyolc disznó került a bontószékre 2016. február első hétvégéjén Szarvaskenden, a III. Gasztronómiai Fesztivál keretében. Az emelkedett fesztiváli hangulat a kedvező időjárásnak, de mindenekelőtt a résztvevő csapatok jó kedvének és határtalan lelkesedésének volt köszönhető. A jó hangulat ugyanakkor kemény munkával párosult a szervezők és a versenyzők részéről egyaránt. A csapatok többsége már nem először indult a versenyen, de akadtak olyanok is, akik először mérettettek meg. Úgy, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Megyei Adó- és Vámigazgatósága, valamint a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. A társszervek egy közös csapattal először neveztek erre a vidám eseményre. Az érintett szervek vezetői is keményen kivették a részüket a munkából, így végül a zsűri által is jónak minősített eredmény Celldömölk Város Önkormányzatának különdíját érdemelte ki.