Folyamatos a járőrszolgálat

2013. 06. 12., sze - 09:33
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Komárom–Esztergom megyében a rendőrség annak ellenére fenntartja a fokozott készültséget, hogy a rendőrök árvízvédelmi feladatai a Duna vízállásának csökkenésével mérséklődnek.

A 2013. június 12-én 9 órakor rögzített adatok szerint a megyében 83 rendőr vesz részt az árvízvédelem rendőrségi feladatainak ellátásában, 254 rendőr készenléti szolgálatot teljesít. Ők szükség esetén egy órán belül berendelhetőek szolgálati helyükre.

A rendőrség 24 órában biztosítja azokat a főbb közlekedési útvonalakat, ahol még tart az útlezárás. A gátakon is folyamatos a járőrszolgálat. Egyenruhások vezetik fel azokat a katonai és rendőri erőket, akik az árvízzel sújtott térségbe tartanak.

Komárom-Esztergom megyében Pilismarót üdülőövezetéből és Esztergomban, a Prímás szigetről kellett kitelepíteni az ott élőket. Az érintett 146 lakos többsége a felszólítás előtt elhagyta a veszélyeztetett területet, a kitelepítés során rendőri intézkedésre nem volt szükség. Az övezetet a rendőrség lezárta, oda csak a védekezésben résztvevők juthatnak be. A nap 24 órájában járőrök vigyáznak a lakók házaira és ingóságaira. A kitelepítettek sérelmére elkövetett bűncselekmény továbbra sem jutott a rendőrség tudomására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.