Elismerés a rendőröknek

2014. 03. 31., h - 11:04
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiszteletét és megbecsülését fejezte ki egy miskolci cég azoknak a rendőröknek, akik a közelmúltban azonosították és elfogták azokat a tolvajokat, akik betörtek egy nemzeti dohányboltba, illetve egy élelmiszerboltba.

A Telmon Kft. vezetője, jutalmat adott át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ, valamint a Miskolci Rendőrkapitányság Felsőzsolcai Rendőrőrs munkatársainak, a 2013-ban nyújtott kiemelkedő munkájukért. Az elismerésben részesített rendőrök még az elmúlt évben rövid időn belül elfogták egy alsózsolcai nemzeti dohánybolt, illetve egy hernádkaki élelmiszerbolt betörőit.

A szolgáltató telefonon tett bejelentést a rendőrségre, miszerint betörésről kapott riasztást, majd ezt követően a helyszínre kiérkezett körzeti megbízott és a rendőrjárőrök a közelben elfogták az elkövetőket.

 

A jutalmakat a cég ügyvezetője Szűcs Tibor, dr. Bogyay Ferenc r. ezredes kapitányságvezető jelenlétében 2014. március 27-én adta át a Miskolci Rendőrkapitányságon az intézkedésekben és elfogásokban résztvevő rendőröknek.

 

A jutalmazottak:

Detvai Szabolcs r. zls., Kapi János r. zls., Molnár Zoltán r. ftőrm., Simó Zoltán r. ftőrm., Horváth Richárd r. tőrm., Frigyik Barnabás r. zls., Marczis István r. ftzls., Medve Melinda r. tőrm., Havas Gábor r. ftőrm., valamint Nagy Róbert r. tzls.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!