Elfogadták a főkapitányi beszámolót

2013. 06. 25., k - 15:34
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Bizottsági ülésen számolt be Budapest rendőrfőkapitánya.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője 2013. június 25-én Budapest Főváros Közgyűlésének Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsága előtt beszámolt a főkapitányság 2012. évben végzett tevékenységéről. A bizottság elfogadta dr. Tóth Tamás r. dandártábornok úr beszámolóját.

A bizottsági ülésen részt vett Papp Károly r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány úr is.

Az ülést megelőzően a két rendőri vezető Tarlós István főpolgármesterrel tárgyalt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.