Elfogadták

2014. 05. 28., sze - 07:49
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Oroszlány Város képviselő testülete is elfogadta a rendőrkapitány beszámolóját.

A 2013. év eredményeiről és a 2014. év feladatairól is tájékoztatta a képviselőket az Oroszlányi Rendőrkapitányság vezetője. Madari Csaba r. alezredes megköszönte a testület támogatását és kérte, hogy a jövőben is segítse a városban és térségében szolgálatot teljesítő egyenruhások és nyomozók munkáját. A képviselők elsősorban a városban üzemelő térfigyelő kamerákról kérdezték a rendőrkapitányt, melynek hasznosságát és szükségességét a testület és az önkormányzati ülésen szintén jelen lévő Farkas Gábor r. ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is hangsúlyozta. A beszámolót végül a képviselők 11 igen és egy nem szavazattal elfogadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.