Egységben az erő

2013. 07. 03., sze - 10:59
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Töretlen az együttműködés a polgárőrökkel.

Újabb polgárőr egyesületekkel kötött együttműködési megállapodást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Hosszú évek tapasztalata bizonyítja, hogy a polgárőrség a rendőrség első számú stratégiai partnerévé nőtte ki magát. Olyan állampolgárok a tagjaik, akik napi munkavégzésük előtt vagy után szabadidejüket nem sajnálva, fáradságot nem ismerve segítik a rendőrök munkáját.  Az eddig is szoros együttműködést 2012-ben és 2013-ban 33 esetben már írásban is megerősítették a felek. 2013. július 3-án a Vértesszőlősi, a Máriahalomi és a Tokodaltárói Polgárőr Egyesületekkel írt alá együttműködési megállapodást Dr. Reinhoffer Csaba r. ezredes, mb. főkapitány. A szerződésben a felek megerősítették, hogy információik kicserélésével, tapasztalatok átadásával, közös járőrszolgálatok szervezésével veszik fel a harcot a bűnelkövetőkkel szemben. A polgárőrök nem csak a felderítő tevékenységben jelentenek nagy segítséget. A bűn- és baleset-megelőzés terén szintén sokat tettek és tesznek az állampolgárokért.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.