Egyhangú szavazás

2014. 04. 17., cs - 14:21
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. április 17-én egyhangú igennel fogadta el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének írásos beszámolóját.

Az Országos Rendőr-főkapitányság képviseletében az ülésen jelen volt Kovács István r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány-helyettes, gazdasági főigazgató.

Veszprém megye 2013. évi közbiztonsági helyzetével, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekkel, valamint az azzal együtt járó feladatokkal kapcsolatos írásos beszámolót dr. Töreki Sándor r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos a közgyűlés előtt szóban is kiegészítette. Hangsúlyozta, a megye évek óta stabil közbiztonsági helyzetét jelzi, hogy a 2013 novemberében ismételten végrehajtott települések veszélyeztetettségi kategóriába történő besorolás alapján a megyében nincs olyan helyiség, amely bűnügyi-közbiztonsági szempontból a kiemelten veszélyeztetett vagy veszélyeztetett kategóriába tartozna. Dr. Töreki Sándor megköszönte a megyei testület eddigi támogatását és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezőkben is ilyen stabil alapokon fog nyugodni az együttműködés. A rendőrfőkapitány az ülésen a képviselők által feltett néhány kérdésre szóban adott választ, majd a testület egyhangúlag megszavazta a beszámolót.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!