A Közgyűlés előtt értékelt a rendőrfőkapitány

2014. 05. 30., p - 11:56
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Tiborcz János r. dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2014. május 30-án a számolt be Vas megye közbiztonsági és bűnügyi helyzetéről.

A Vas Megyei Közgyűlés tizenkettő igennel és egy tartózkodás mellett elfogadta a rendőr-főkapitányság vezetőjének a 2013. évről szóló beszámolóját. A Közgyűlést Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány úr tisztelte meg jelenlétével, aki elismerően nyilatkozott az elvégzett munkáról.

Főkapitány úr az elért eredményeket tekintve szóbeli kiegészítésében hozzáfűzte, a közbiztonsághoz az is kell, hogy olyan emberek éljenek a megyében, akiknek a túlnyomó többsége törvénytisztelő, tisztességes, becsületes ember. Nélkülük nincs közbiztonság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.