40 kilométer 20 perc alatt

2023. 03. 28., k - 10:20
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Budapestig szántotta az aszfaltot két szentendrei rendőrautó, közrefogva egy civil járgányt. Nem megállítani akarták, hanem biztonságosan és minél hamarabb szülőszobába juttatni a benne ülő anyukát.

Egy pillanat alatt összepakoltak és kocsiba pattantak 2023. március 25-én délután azok a szentendrei rendőrök, akiktől egy aggódó kispapa kért segítséget. Az egyenruhások sebességet mértek egy Pest vármegyei településen, amikor egy fehér autó lefékezett közelükben. A sofőr feleségét és születendő gyermekét féltette, az asszonynál ugyanis - a kiírtnál korábban - megindult a szülés. Próbáltak haladni, de a hétvégi forgalom lelassította tempójukat, nagyon aggódtak, nem érnek időben a kórházba. Nem láttak más megoldást, az út szélén szolgáló rendőrökhöz fordultak.

Süket füleknek nyoma sem volt, az egyenruhások engedélyt kaptak addigi feladatuk felfüggesztésére, összepakolták cuccukat, bevágódtak autóikba, feltolták a kéklámpát, a szirénát és közrefogva a Fordot indultak a főváros felé. Az egyik elöl tisztította a terepet, őt követte a vajúdó kismamát szállító férj, a konvojt pedig egy másik rendőrautó zárta - 40 kilométer állt előttük, az idő szorított, mihamarabb a szülészetre kellett érni, nehogy bajuk essen, vagy egy nem várt körülmény veszélybe sodorja életüket.

Az alsó hangon is legalább 50 percben letudható távolságot 20 perc alatt abszolválták, útközben pedig előkészítették, és elintézték, hogy az intézmény személyzetét ne érje váratlanul érkezésük. Mindnyájan fellélegeztek, amikor időben sikerült megállni a bejáratnál. A szentendrei rendőrök addig azonban egy tapodtat sem mozdultak, míg a kispapa - miután feleségét bekísérték - vissza nem ment hozzájuk és meg nem nyugtatta őket, hogy anyukát és kisfiát is gondjaikba vették az orvosok és ápolók.

Az egyenruhások nyugtázták a hallottakat, majd - a sebességhatárokat betartva - visszatértek eredeti felállítási helyükre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közfoglalkoztatottak kiberbiztonsági felkészítése

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai az önkormányzatok közreműködésével kiberbiztonsági előadássorozatot tartottak közfoglalkoztatottaknak Pécsett és Piskón.

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.