Nekik semmi nem szent…
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/lead%20nagy_1.jpg?itok=u-8nxwof)
A debreceni vizsgálók befejezték a nyomozást azzal a négy csalóval szemben, akik sok más mellett mesekönyveket hirdetve szereztek pénzt áldozataiktól.
A debreceni vizsgálók befejezték a nyomozást azzal a négy csalóval szemben, akik sok más mellett mesekönyveket hirdetve szereztek pénzt áldozataiktól.
Egy Edelényben lakó sértett számlájáról közel 4 millió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretein belül.
A sértettek az interneten ismeretlen eladóktól rendelték a termékeket.
Számítógép-alkatrészeket kínált eladásra egy férfi az interneten. Nem voltak ilyen dolgai, ennek ellenére több emberrel is megegyezett, és előre kérte a vételárat. Öt vevőtől több százezer forintot csalt ki.
Mintegy 130 diák részére tartottak prevenciós foglalkozást a Fejér vármegyei bűnmegelőzési szakemberek Székesfehérváron.
Közel 5 millió forintjába került az idős paloznaki sértettnek, hogy meggondolatlanul vágott bele egy mesés hozamot ígérő befektetésbe.
A bűnözők tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz, megtudni az áldozatok banki adatait, hozzáférni a számlájukhoz, csalárd módon megszerezni a pénzüket.
A sértett előre elutalta az összeget, ám a csalók becsapták.
A Mátrix Projekt keretében múlt héten is járták a vármegyét a prevenciós szakemberek.
A Mátrix Projekt keretében Taszárra, Szennára és Kaposvárra látogattak a prevenció szakemberei.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.