Nem adták fel a csalók
A sértett végül beadta a derekát, és megadta a netbankos adatait.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/M%C3%A1trixj%C3%B3_1_0.jpg?itok=pfnDZtoE)
Egy 73 éves szigligeti hölgyet hívott fel egy ismeretlen személy, és közölte vele, hogy kisorsolták egy nyereményjáték nyerteseként, amivel több mint egymilliárd forintot nyert. Csupán annyit kellett volna tenni a pénzért, hogy belép a netbankjába, és megadja a jelszavát. A hölgy ekkor közölte a hívóval, hogy nem játszott semmilyen játékon, és semmiképpen nem adja ki a jelszavát. Ezután bontotta a vonalat.
Pár perc elteltével ismét csörgött a telefon, és ekkor már egy ismert lakossági bank ügyintézőjeként mutatkozott be a hívó. Kérdezte a sértettet, hogy a közelmúltban keresték-e gyanús tranzakciókkal. A hölgy elmondta, hogy csalók meg akarták szerezni a netbankos belépési adatait, de ő azokat nem adta ki. A hívó ezután arra kérte a sértettet, hogy ellenőrzésképpen lépjen be a webbankos felületére, és kövesse a kapott utasításokat. A hölgy nem értette, hogy pontosan milyen tevékenységet hajt végre, vakon követte a telefonon kapott instrukciókat. Annyit észlelt, hogy ennek során nagyon sok SMS-t kapott a pénzintézettől, amiket aztán jóváhagyott, illetve megosztott a vonalban levő „banki szakemberrel”. A több óráig eltartó hívás végén még arra kérte a telefonáló, hogy majd később menjen be személyesen is a bankjába, és ott is egyeztessen. Ezt a sértett meg is tette, és ekkor közölték vele, hogy számlájáról közel 3 millió forintot emeltek le különböző bankkártyás vásárlásokkal. A csalók kriptovalutás és egyéb internetes vásárlásokat hajtattak végre a sértettel, akit rávettek arra is, hogy a jóváhagyó SMS-eket is elfogadja.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsai:
- Mindig gyanakodjon, ha
- az a megérzése támad, hogy ez „túl szép, hogy igaz legyen”;
- gyors megtérülést ígérnek, és biztosítják arról, hogy a befektetés biztonságos;
- az ajánlat csak korlátozott ideig él, kimaradhat belőle, lemaradhat róla;
- az ajánlat csak Önnek érhető el, és megkérik, hogy senkinek se szóljon róla!
- Utasítsa el a nyereményjátékokkal és befektetési lehetőségekkel kapcsolatos kéretlen telefonhívásokat, bármilyen egyszerű és könnyű pénzszerzésről, meggazdagodásról szólnak is!
- Ne végezzen idegen kérésére semmilyen banki műveletet, ha bankbiztonsággal kapcsolatban keresik telefonon, mindig visszahívással, pénzintézetének közétett számán győződjön meg a hívás valóságtartalmáról!
Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.