Közel 50 embert vertek át
Egy testvérpár szűk egy hónap leforgása alatt közel 500 ezer forintot csalt ki gyanútlan vásárlóktól. A balmazújvárosi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást velük szemben.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/Kiber%20Log%C3%B3%20k%C3%B6zlem%C3%A9nyekhez_1.png?itok=-bQzJrwp)
Egy nő tett feljelentést, miszerint tavaly márciusban vásárolt egy könyvet az interneten, de azt nem kapta meg, az eladót pedig azóta sem tudja elérni. A rendőrök csalás gyanúja miatt indítottak eljárást, és rövid időn belül azonosítottak két nagyecsedi lakost, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.
A nyomozók megállapították, hogy számlájukra nemcsak ez az egy eset írható, közel 50 gyanútlan embert vertek át hasonló módszerrel. Mint kiderült, a testvérpár különböző internetes csoportokban olyan könyveket kínált eladásra, amivel soha nem is rendelkeztek. Minden esetben előre kérték a termékek árát, majd elérhetetlenné váltak, így összesen közel 500 ezer forint kárt okoztak.
A balmazújvárosi rendőrök a 22 éves fiút és 24 éves nővérét csalás miatt hallgatták ki, beismerő vallomást tettek. Velük szemben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások felderítésére. Az ilyen bűncselekmények megelőzésével kapcsolatban hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.