Közrendvédelem

Időben érkezett a segítség

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök és polgárőrök együtt keresték az egyik téti idősek otthonából eltűnt asszonyt.

Aknába esett nőt mentettek Lothárdon

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök és a tűzoltók közösen emelték ki a súlyos sérüléseket szenvedett idős asszonyt.

Nem vonult be a börtönbe

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A biharkeresztesi rendőrök elfogtak egy körözött férfit, aki nem kezdte meg jogerős büntetésének letöltését.

Fokozott ellenőrzés Gödöllő térségében

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az aszódi rendőrök bűnügyi és közbiztonsági célú akciót tartottak erdészek, hivatásos vadászok és polgárőrök bevonásával.

Füsttel telítődött háznál segítettek

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszaáramlott a füst egy dévaványai ház lakóterébe. Az ott lakók közül két férfinak rendőrök segítettek kijutni. Ezután egy gázpalackot is kihoztak az épületből.

Még éppen időben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szabadnapos rendőrnek szóltak a helyiek, hogy egy lénárddaróci férfit már napok óta nem láttak a háza körül mozogni. A rendőr értesítette a szolgálatban lévő körzeti megbízottat, így a segítség éppen időben érkezett.

Eltévedt, hazavitték

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy idős nőnek segítettek a rendőrjárőrök a Békés megyei Csanádapácán.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.