Továbbhajtott és gyorsított

2014. 10. 27., h - 11:58
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gépkocsit vezető férfi a rendőri jelzés ellenére továbbhajtott Jászladányon. A készenléti rendőrök elfogták és előállították a jogsértőt.

A Készenléti Rendőrség Jászladányon szolgálatot ellátó egyenruhásai 2014. október 26-án 21 óra 15 perckor intézkedés alá akarták vonni a nagyközség belterületén közlekedő személygépkocsi vezetőjét. A gépjárművezető a rendőri jelzés ellenére megállás nélkül továbbhajtott és gyorsított. A járőrök egy közeli utcában megállították a 42 éves helyi lakost, aki a rendőrök többszöri felszólításának ellenére sem akarta magát igazolni. A készenléti rendőrök megállapították, hogy a Jászberényi Járásbíróság korábban járművezetéstől eltiltotta a férfit. Az egyenruhások további intézkedés céljából előállították a jogsértőt a Jászberényi Rendőrkapitányságra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.