Tetten érték a kecskeméti járőrök

2016. 05. 27., p - 12:27
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyeszékhely egyenruhásai a helyszínen fogták el a lopás gyanúsítottját.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást indított lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. László 22 éves helyi lakossal szemben.

 

A megyeszékhely járőrei szolgálatuk ellátása során 2016. május 27-én 2 óra 20 perckor Kecskemét belvárosában észleltek egy férfit, aki két lezárt kerékpár zárszerkezetét próbálta lefeszíteni. Az egyenruhások a helyi lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. K. László a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A rendőrök az eljárást befejezték, a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.