Tetten érték a betörőket

2015. 11. 30., h - 08:09
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik gyanúsított elfutott, a másik pedig egy bokor mögé bújt el a kecskeméti rendőrök elől.

Egy állampolgár értesítette a rendőrséget 2015. november 28-án 19 órakor arról, hogy egy kecskeméti családi háznál feltehetően betörés van folyamatban.

 

A helyszínre percek alatt kiérkező járőrök a bejelentő által elmondott személyleírás alapján azonnal megkezdték a feltételezett elkövetők keresését. Egyiküket az ingatlan területén érték tetten, amikor a házból - két megpakolt táskával a kezében - távozni akart. A férfi a rendőri felszólítást figyelmen kívül hagyva - értékek nélkül  - megpróbált elfutni, azonban az egyik egyenruhás utolérte. A kesztyűt viselő 23 éves O. Mihály ruházatának átvizsgálásakor előkerült egy rézcsap, egy csípőfogó, valamint egy fémvágó fűrészlap is.

 

Társát néhány perccel később, a helyszín közelében egy bokor mögött elbújva találták meg a járőrök. A 19 éves F. Tamás a rendőri jelenlétet észlelve szintén hátrahagyta az eltulajdonított tárgyakat. Az ellopott akkumulátort és a kerékpárt azonban egy szomszédos utcában megtalálták és lefoglalták a rendőrök.

 

A kecskeméti lakosokkal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyásuk mellett - indult büntetőeljárás.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.