SZINes felkészülés

2014. 08. 26., k - 14:33
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság a Szegedi Ifjúsági Napok külső rendőri biztosítását látja el.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Szegedi Rendőrkapitányság idén is a rendezvény külső biztosítását végzi együttműködve a Készenléti Rendőrség, valamint a társzervek munkatársaival. A belső biztonságért a szervezők által megbízott biztonsági cég a felelős. Szükség esetén a rendőrség a rendezvény területén is intézkedik.

A rendőrök a beléptető kapuknál ellenőrzik a szórakozók ruházatát és csomagjait. Kiemelt figyelmet fordítanak a kábítószerrel kapcsolatos jogsértések megelőzésére, valamint a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök kiszűrésére. Ennek érdekében az egyenruhások kábítószer-kereső kutyával már nyitás előtt átvizsgálták a rendezvény teljes területét.

A rendezvény hangosításával kapcsolatos lakossági panaszokat a rendőrség soron kívül továbbítja a szervezők felé, akik indokolt esetben gondoskodnak a hangerő csökkentéséről. A már tavaly is alkalmazott módszer eredményeként jelentősen csökkent a rendőrség segélyhívójára érkező panaszok száma.

A Szegedi Rendőrkapitányság a Készenléti Rendőrséggel együttműködve a SZIN közvetlen környezetében, valamint a belvárosban fokozott rendőri jelenlétet biztosít. Ennek célja a szegedi lakosság nyugalmának biztosítása, a közterületen elkövetett, erőszakos, garázda jellegű magatartások megelőzése és megszakítása.

A Bűnmegelőzési Osztály idén is jelen lesz a fesztiválon, ahol igyekeznek felhívni a résztvevők figyelmét a biztonságos szórakozásra, valamint segítenek abban, hogy hogyan ne váljanak áldozattá. A rendőrség szorosan együttműködik a biztonsági szolgálattal az esetleges jogsértések megelőzése érdekében. A legfőbb cél a biztonságos és önfeledt szórakozás garantálása.

Felhívjuk a fesztiválozó fiatalok figyelmét arra, hogy vagyontárgyaikra (mobiltelefon, fényképezőgép, laptop stb.) fokozottan figyeljenek, sose hagyják azokat őrizetlenül a sátorban, vegyék igénybe az értékmegőrzőket.

Kérjük, hogy jogsértés esetén hívják a rendőrség 107-es, vagy 112-es segélyhívószámát, vagy forduljanak a fesztivál közvetlen környezetében szolgálatot ellátó egyenruhás rendőrökhöz.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.