Sértetlenül került elő az eltűnt nyíregyházi kislány

2014. 08. 26., k - 12:43
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyszülőtől haza indult, de barátnőjéhez ment.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2014. augusztus 26-án 11 óra 17 perckor a 112-es segélyhívó számon érkezett bejelentés, hogy Nyíregyházán eltűnt egy hatéves kislány. A gyerek a szomszédos utcában lakó nagymamától indult haza, de nem érkezett meg.

A rendőrség a bejelentést követően azonnal megkezdte a kutatást – járőrök, körzeti megbízottak és a forrónyomos csoport is a gyereket keresték. A kislány alig egy óra múlva sértetlenül került elő; kiderült, hogy ugyanabban a lépcsőházban lakó barátnőjénél volt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.