Segítségre várva

2018. 02. 23., p - 13:42
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A badacsonytomaji járőrök segítsége időben érkezett.

A Badacsonytomaji Rendőrőrs munkatársait 2018. február 21-én délután a lakossági kapcsolattartás során Kővágóőrsön kereste fel két helyi lakos, mert elmondásuk szerint egy helybeli 91 éves férfit aznap még nem láttak, és a házának redőnyei is le vannak engedve.

Varga Ferenc rendőr törzszászlós és Szőke Gábor rendőr őrmester megjelentek az idős férfi lakóhelyénél, majd többszöri kopogtatás után bementek az ingatlanba, ahol a férfit a hálószobában a földön fekve találták meg. A segítségre szoruló elmondta, hogy otthonában megszédült, elesett és a lába beszorult a szekrény alá.

A rendőrök ezt követően értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik a sérültet kórházba szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.