Rendőrök találták meg az eltévedt horgászt

2015. 03. 18., sze - 09:41
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mártélyi ártérben tévedt el egy horgászni induló hódmezővásárhelyi férfi.

A férfi élettársa hívta a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságot 2015. március 17-én 20 órakor és bejelentette, hogy párja horgászhelyet keresett, de eltévedt a mártélyi ártérben. A rendőrök azonnal a középkorú ember keresésére indultak. Telefonon felvették vele a kapcsolatot, de csak annyit tudott elmondani, hogy valahol a fák között céltalanul bolyong. Hallotta a rendőrautók szirénáját, de képtelen volt megállapítani, hogy melyik irányból jött a hang.

A rendőrök végül egy másik horgásszal találkoztak, aki a túlparton látta a férfit. Segítségével a rendőrök átjutottak a Tisza másik oldalára, ahol 22 óra 10 perckor megtalálták az 51 éves hódmezővásárhelyi lakost. Elmondta, hogy horgászni indult, de kilyukadt a kerékpárja gumija, így azt hátrahagyva ment tovább. Eközben tévedt el.

A rendőrök a férfit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra vitték, ahol már élettársa várta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.

 

Közfoglalkoztatottak kiberbiztonsági felkészítése

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai az önkormányzatok közreműködésével kiberbiztonsági előadássorozatot tartottak közfoglalkoztatottaknak Pécsett és Piskón.

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.