Rendőrök és mentősök mentettek kerékpárost
A Bükkben kerékpáros balesetet szenvedett biciklistát kutattak fel és mentettek meg miskolci rendőrök és mentősök.
Egy miskolci 38 éves férfi 2014. november 22-én, 10 óra körüli időben kerékpározni indult a Bükk-hegységbe.
A felesége a délutáni órákban telefonon hívta, amely hívást a férje fogadta is, azonban zavartan beszélt, nem tudta, hogy hol van, elmondása szerint balesetet szenvedett, az eszméletét is elvesztette egy időre.
A feleség ekkor azonnal értesítette a mentőszolgálatot és a rendőrséget.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjának ügyeletvezetője a megadott telefonszámon felhívta a kerékpárost, aki tartózkodási helyének környezetét körülírta.
Az ügyeletvezető az elmondottak alapján sikeresen a helyszínre irányította a rendőröket, akik a mentőszolgálat munkatársaival egy időben – a bejelentéstől számított egy órán belül -találták meg a sérült férfit.
A mentősök a nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett kerékpárost további vizsgálat céljából kórházba szállították.