Rendőri segítségnyújtás

2014. 11. 19., sze - 10:13
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 81 éves, zavartan viselkedő, eltévedt nénit szállítottak otthonába Ózd, Mogyorós völgyből.

Egy ózdi lakos értesítette a rendőröket 2014. november 18-án 7 óra körüli időben, hogy Ózd, Mogyorós völgyben egy zavartan viselkedő, idős hölgyet „talált”, aki nem tudta megmondani, hogy hol lakik.

A kiérkező – alapos hely- és személyismerettel rendelkező – járőrök a nénit is ismerték, így őt (mivel egyéb ellátásra és segítségre nem szorult) a lakására szállították és az időközben értesített hozzátartozója kiérkezéséig a szomszédjára bízták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.